1. Perfectly Imperfect

 Sziasztok! Hát, itt lennénk az első résszel. Mindkettőnket ismerhettek már több blogról is, például a dreamwithhazza vagy a whenishouldhavekissedyou, most pedig belefogtunk egy közösbe. Reméljük tetszeni fog! :)
A részről annyit, hogy kellett gondolkozni, mit is írjunk. :D  Azt szeretnénk kérni, hogyha tetszik, írjatok nekünk egy kommentet, így eldönthetjük folytassuk-e!  Minimum 4 komment után jön a következő, de nem fogunk megharagudni, ha többet is kapunk! :D  Jó olvasást!

Kassidy

- Nem tudom elhinni – suttogta Dess izgalomtól csillogó szemeit lehunyva.
Mellkasa egyeletlenül emelkedett és süllyedt, ahogy remegő ajkakkal kapkodott levegő után. Feldobtam a kapucnimat a fejemre majd a súlyos bőröndöt átemelve a küszöbön kimerült mosolyt küldtem a lány felé. Az az érzésem támadt, hogy valamit itthon hagyok.  Megráztam a fejemet majd óvatosan ráfordítottam a kulcsot a zárra és amilyen halkan csak tudtam elindultam a ház előtt várakozó taxi felé.
- Gyere már Dess! – sziszegtem fejemet hátra kapva. A lány még mindig gondolataiba merülve, karjait maga köré fonva – mintha valami skizofrén táncmozdulatot gyakorolna – vágyakozva meredt a semmibe.
- Egy pillanat – szóltam be a lehúzott ablakon majd sarkon fordultam és a csuklójánál fogva az autóhoz rángattam Dess-t és betuszkoltam az ajtón.
Még egyszer utoljára felpillantottam a házunkra. Hófehér vakolata bántóan hatott az éjszakában. Sötét ablakai arra következtettek, hogy mindenki az igazak álmát alussza. Nagyot sóhajtva bedobtam a bőröndöket a csomagtartóba, majd lecsaptam a tetejét és az ajtó felé vettem az irányt. Hirtelen halvány fény szűrődött ki az ajtó és a küszöb közti réseken. A szívem a torkomba ugrott és kivert a víz. Ne, csak ezt ne, gondoltam, ennyit a szökési tervünkről.
- Kassy! – hallottam Dess kétségbeesett hangját, fájdalmas szorítást éreztem a csuklómon és egy erőteljes rántás után a testem a kemény bőrülésnek csapódott. Dess megragadta a kilincset majd hisztérikusan előre kiabálva a sofőrnek a fejéhez kapott:
- INDÍTSON!
 

~*~

A hold bevilágított a taxi párás ablakain. A reptérre vezető úton unalmamban kivehetetlen mintákat rajzoltam az üvegre. Végtelenségnek tűnő idő után végre megérkeztünk. A kocsi lassan fékezett majd teljesen megállt az áttetsző forgó ajtók előtt. Amíg én a bőröndök előszedésével szenvedtem Dess kifizette a taxisnak az út árát. Óvatosan csuktam vissza a csomagtartó tetejét, vigyázva nehogy megint zajt csapjak. A férfi hanyagul odaintett nekünk, majd jó utat kívánva elhajtott. Mély levegőt vettem, majd szaggatottan kifújva azt a vállamra dobtam a sporttáskámat.
- Megvannak a jegyek? – fordult hátra Dess már előre félve a választól.
- Úgy volt, hogy nálad vannak… - a hangom megbicsaklott és igyekeztem nem elhányni magam az idegességtől. Jól tudtam, nem azért szerveztük hetekig az egész akciót, hogy most néhány pillanat alatt odavesszen az egész. A jegyek miatt, amiknek Dess-nél kellene lenniük!
- Kassy ne idegesíts – ajkát harapdálva ökölbe szorította a kezét.
- A Londonba tartó járatra megkezdhetik a beszállást az 5-ös terminálnál – búgott fel egy gépies női hang bemondókból. Kétségbeesetten néztünk össze. Mindössze néhány percünk maradt, barátnőm ajkát beharapva idegesen kapkodott minden lehetséges helyet átkutatva. 
- Mi lesz már? – sziszegtem ujjaimmal a combomon dobolva.
Dess rám vigyorgott, majd előrántotta a zsebéből a jegyeket és az arcom alá dugta. – Mehetünk.
- Ezek lejárt akció kártyák a ’ Don’t call me chicken ’- be – olvastam fel, összehunyorított szemekkel próbálva kivenni a dőlt betűkkel szedett szöveget. A felirat mellett egy hatalmasra kitágult szemű boci hátán ugráló, csirke jelmezbe öltözött, sörhasas, tokás fickó állt. Elfintorodtam a látványra majd a kuka felé indultam.
- Ne, az még kell! – vetődött utánam Dess, kikapta a kezemből a kártyákat és a mellkasához szorította. – Meg ne próbáld még egyszer kidobni!
- De ezzel nem jutunk át a kapun! – csattantam fel idegesen a hajamba túrva.
- Hát nem – rázta a fejét, a lapokat észrevétlennek szánt mozdulattal a farzsebébe csúsztatva.
- Gyere - megragadtam a bőröndöt és magam után vonszoltam a terminálba. Felrángattam a táskát egy székre, széthúztam a cipzárt és keresni kezdtem a jegyet. Feltúrtam az egész bőröndöt, majd diadalmas vigyorral előrántottam az egyik összehajtogatott farmerom zsebéből.
- Na, igyekezzünk! - csapott Dess a karomra, majd kikapta a jegyét a kezemből és a beszállókapu felé iramodott.
Gyorsan visszatuszkoltam a feltúrt ruhákat a táskába és Dess után rohantam. Az utolsó pillanatban értünk oda, épp csak sikerült átjutnunk a kapun. Hatalmas kő esett le a szívemről, ahogy vigyorogva összenéztünk Desiree-vel és ebben a pillanatban azt éreztem, bármi sikerülhet.

~*~

A repülőút viszonylag csendben és eseménytelenül telt, leszámítva a felszállást amikor Dess és én teljes idegsokkot kapva szorongattuk egymás kezét. Ahogy a felhők között repültünk, egyszerre éreztem izgatottságot és félelmet.Túl sok volt a buktató. Nem volt kedvem beszélgetni és ezzel Desiree is így lehetett, mert rápillantva észrevettem a füléből kilógó headset-et. Én is előszedtem a sajátomat, nagyot sóhajtva hátradőltem az ülésen és lehunytam a szemem. A kimerültség és izgalom miatt valószínűleg elaludhattam, mert arra ébredtem, hogy az egyik stewardess közli, hogy pár perc múlva megérkezünk. Álmosan fészkelődni kezdtem és felráztam Dess-t, akit a vállamra borulva nyomott el az álom. Néhány perc múlva a gép tényleg ereszkedni kezdett, majd egy apró rándulás jelezte, hogy a kerekek talajt fogtak.
Lebotorkáltunk a gépről és elindultunk megkeresni a csomagjainkat. Csak amikor újra a kezünkben szorongattuk a táskákat, akkor jöttem rá egy fontos dologra. A tökéletesen eltervezett kis akciónkba nem kalkuláltuk bele, mihez kezdünk az érkezés után.
Szóval sikerült. Itt vagyunk Londonban. Ajkamat harapdálva Desiree-re pillantottam és akkor valahogy rájöttem, hogy neki is most jut el a  tudatáig pontosan mekkora gázban is vagyunk. Barátnőm bátorítóan rám mosolygott majd megragadta a karomat és egy sarkon várakozó taxi felé húzott.
Nagyjából fél óra alatt sikerült elmagyaráznunk a sofőrnek – aki a beszélgetés végére teljesen kiakadt - az úti célt. A baj csak az volt, hogy mi sem tudtuk igazán, mit is akarunk kezdeni magunkkal. Újabb fél óra telt el. Egy ideig megigézve bámultam az elmosódott épületeket, plázákat, gyors éttermeket és a nagy piros buszokat, amikről annyiszor álmodtam, annyiszor elképzeltem milyen lesz, majd London fényei egyszer csak szakadozni kezdtek és koszos, romos épületek jelentek meg a helyükön. Az üvegre tapadva néztem, ahogy lassan magunk mögött hagyjuk Londont. Dess szemöldökét felvonva fordult felém, mire bizonytalanul vállat vontam. Hová megyünk? – töprengtem. A válasz alig 3 percen belül megérkezett. A kocsi lassan döcögve megállt, fizettünk a sofőrnek és kiszálltunk a csomagjainkkal együtt. 

- Basszus! – sikított fel Dess a bokáig érő sárban és szemétben toporzékolva.
Megfordultam, hogy közöljem a férfival, valahogy rohadtul nem hasonlít ez a hely egy szállodára és, hogy valamit nagyon félrehallott. De mire odakaptam a fejem már csak a távolodó fényszórók látszottak.
- Remek – ejtettem le a nehéz csomagokat, majd gyorsan vissza is vettem őket, ugyanis süllyedésnek indultak a mocsárszerű földön.
- Kassy, ez nem London - suttogta Desiree alig hallhatóan.
- Nem mondod? – csattantam fel ingerülten.
- Ne kiabálj! – üvöltötte hirtelen idegesítően közel hajolva az arcomhoz. – Én is fáradt vagyok, oké? Ha nem tűnt volna fel, nem csak téged dobtak ki. Éhes vagyok és fázom. Úgyhogy fogd be és csináljunk valamit!
- Ha nem tűnt volna fel, azon vagyok. Úgyhogy maradj csendben és ne hisztérikázz! – utánoztam gúnyosan a hanghordozását, majd átvetettem a sporttáskámat a vállamon, sarkon fordultam és elindultam arra, ahol Londont sejtettem. Ekkor bántóan éles csattanás, törte meg az éjszakai csendet, ahogy egy részeg férfi előtántorgott a roskatag bérházak és használaton kívüli üzemek rengetegéből és földhöz vágta a kezében tartott üveget. Hallottam Desiree sietős lépteit a hátam mögül, ahogy rémülten fut utánam.
- Tudod merre mész? – lépett mellém Dess mélyeket lélegezve.
- Persze – hazudtam.
Klassz. Itt vagyunk valahol a semmi közepén, London legkülső részén, egy erősen lepukkant és valószínűleg hajléktalanokkal teli helyen. Tök egyedül. A sötétben és azt hiszem… teljesen eltévedtünk.