2. I can't believe It We did It... again?

Sziasztok! Hoztuk a következő részt, igaz nem kaptunk annyi hozzászólást, de végül is még nagyon az elején vagyunk. :)   Úgy nézzétek, hogy valószínűleg ez a leghosszabb rész, amit valaha egy blogba írtam (Fruu). : D
6 komment után hozzuk a következőt!   Jó olvasást! :3

 Desiree

Órák óta jártuk a lelakottabbnál lelakottabb utcákat, és hiába ismételgette Kassy, hogy pontosan tudja hol vagyunk és merre kell mennünk, tisztában voltam vele, hogy fogalma sincs, hogyan találhatnánk vissza London kevésbé romos részébe. Miután kétszer is végigráncigált ugyanazon a szeméttel borított utcán, nem bírtam tovább, ledobtam a táskát a vállamról és én is lezuttyantam mellé, még az sem érdekelt, hogy mindent por borít. Fájt a lábam, fáradt voltam és bármit megadtam volna egy pohár vízért. Kassy elsétált mellettem, tovább cipelve a nehéz táskát, de végül felfogta, hogy nem fogok utána menni, ezért visszacsoszogott és - amennyire a táska engedte - csípőre tett kézzel megállt előttem.

Nem zavartatva magam barátnőm csontig hatoló, gyilkos pillantásától, kinyújtottam a lábam és előhúztam a zsebemből a mobilom, épp csak annyira, hogy láthassam a kijelzőn az időt, ami reggel hét órát mutatott. Szóval, durván két és fél órája sétáltunk körbe-körbe.

- Állj fel és gyerünk! Mindjárt ott vagyunk - ripakodott rám Kassy, amikor rájött, hogy a tekintete nem alkalmas az ölésre.

- A rohadt életbe, hol? Hol vagyunk, Kassy? Mert én nem tudom és tuti,hogy te sem, mivel több mint két órája szerencsétlenkedünk és ezen az utcán már kétszer végigmentünk. Ismerd be, hogy eltévedtünk és törődj bele! - kiabáltam dühösen.

- Mindjárt visszaérünk Londonba - ismételte halál nyugodtan.

Nagy szemeket meresztve ujjamat a homlokomhoz emeltem, jelezve, hogy teljesen elment az esze, de végül mégis felálltam és kelletlenül elindultam utána. Elvégre mindegy, hogy teljesen eltévedtünk, legalább csinálunk valamit, ha már Kassy meg van győződve, hogy mindjárt ott vagyunk. Akárhol is van az az ott.

És valóban, néhány perc múlva kiértünk egy nagyobb utcára, ahol a korai időpont ellenére nagy volt a forgalom.

- Na, nem akarsz mondani valamit? - húzogatta vigyorogva a szemöldökét Kassy.

- Csak szerencséd volt! - böktem oldalba, majd nevetve megöleltem.

Igaz, néha összekaptunk és meg tudtam volna folytani egy kanál vízben, de Kassidy volt a legjobb barátnőm és ha kell, ölni tudtam volna érte.

Miután kibontakoztunk egymás szorításából, kezembe véve az irányítást a járdaszélre léptem és leintettem egy taxit. Nem bajlódtam a csomagtartóval, a hátsó ülésre dobtam a táskát és én is beszálltam, majd amíg Kassy is bemászott mellém, elmagyaráztam a sofőrnek az úti célunkat, erősen kihangsúlyozva a belváros és gazdag környék szavakat. Miután a férfi bólintott és elindultunk, fáradtan döntöttem fejem az ülés háttámlájának, reménykedve, hogy most már tényleg megtaláljuk, amiért idejöttünk. Vagy inkább akikért idejöttünk.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen messze kerültünk a város szívétől, de több mint húsz percig vánszorogtunk a növekvő forgalomban, míg végül a férfi leállította a motort és kirakott minket a kért helyen. Kifizettem a fuvart és hálálkodtam egy sort, amire a sofőr csak egy kedvesnek szánt biccentéssel válaszolt, majd elhajtott.

- És most? - húztam kérdőn a szemöldököm.

- Ne rám nézz! - emelte maga elé a kezeit Kassy. - Te hozattál minket ide, azt hittem tudod mit csinálsz! - hangja vagy két oktávval magasabb lett a megszokottnál, mire felnevettem.

- Nyugi, pontosan tudom mit fogunk csinálni! - nyugtattam, majd nagy vigyorgások közepette egy köteg pénzt húztam elő a táskámból.

- Ez..ez meg...honnan? - fulladozott döbbenten Kassy.

- Tudod, Meredith biztos nem fog haragudni, hogy kölcsönvettem egy heti pénzt, amit egy újabb ruhásszekrény megtöltésére költött volna - mostohaanyám említésére, Kassy arca grimaszba rándult. Ki nem állhatta a nőt, akárcsak én.

- Végülis, - rántotta meg a vállát - az apád pénze.

- Hagyjuk apát is - motyogtam és visszasüllyesztve a pénzt a táskába, elővigyázatosan ráhúztam a cipzárt. Valószínűleg észre sem fogja venni, hogy eljöttem, annyira lefoglalja a munkája és az újdonsült felesége, Meredith. Nem úgy, mint Kassy családja, akik ha rájönnek, hogy a tiltás ellenére megléptünk, élve megnyúznak.

Elhessegettem a borús gondolataim és az előttünk álló estére összpontosítottam.

Szándékosan ide hozattam magunkat, ugyanis - Kassy tudta nélkül - előre lefoglaltam egy szobát az Abbey Court hotelben, így csak be kellett sétálnunk és a fizetés után birtokba is vehettük.

- Azt hiszem meg tudnám ezt szokni - sóhajtozott Kassidy a halvány barackszínben pompázó selyem ágytakarót simogatva, majd végigdőlt a tekintélyes méretű francia ágyon.

- Nem semmi, az egyszer biztos - helyeseltem, miközben a hatalmas ablakból csodáltam a várost, ami egy nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlított. - De én tudok ennél sokkal jobbat.

- És mi lenne az? - lépett mellém barátnőm, úgy mosolyogva, mintha előre tudná a választ.

- Koncert! - visítottunk fel egyszerre.

~*~

A koncert előtt mindössze egy órával kezdtünk neki a készülődésnek, lesz, ami lesz alapon. Nem volt jegyünk, így nem tudtuk bejutunk-e vagy sem, de egyébként sem ez volt a fő célunk. Negyed órás, frissítő zuhany után törölközőben csoszogtam a szobába, átengedve a helyet Kassynek és derékig merültem a táskába, hogy találjak valami megfelelő ruhát. Végül egy csőszárú, szaggatott farmer és egy sötétlila, egyszerű feliratos póló mellett döntöttem. Kassy már előre kikészítette magának a kedvenc farmerjét és egy világoskék, ujjatlan felsőt.Amíg zuhanyzott, vetettem egy pillantást a mobiljára, de - furcsa módon-, nem érkezett hívás a szüleitől, pedig ez nem rájuk vallott. Miközben visszazártam a mobil billentyűzárját, elraktároztam az agyamban, hogy utána nézzek, miért nem keresték Kassy-t.

~*~

- Oké, és most hogyan tovább? - tettem fel a kérdést, mikor már vagy tíz perce a kerítést előtt szobroztunk, ami masszívan ölelte körül a stadiont, ahol a fiúk felléptek.

- Mi lenne, ha bemásznánk?

- Ezen? - méregettem kételkedve a legalább két méter magas kőfalat.

- Egy próbát megér. Segítek felmászni, aztán felhúzol - válaszolt Kassy bizakodva.

Bár nem tartottam jó ötletnek, de mivel mostanában nem a szuper gondolkodásunkról voltunk híresek, ezért - vonakodva -, de Kass segítségével felhúztam magam és négykézláb egyensúlyozva lenyújtottam a kezemet Kassy-nek. Megragadta a kezem és mászni kezdett, én pedig kicsit arrébb helyeztem a testsúlyom, hogy könnyebben megtarthassam, de hirtelen égető fájdalom hasított a tenyerembe, minek következményeként felsikítottam és akkorát rántottam Kassy-n, hogy mindketten átestünk a kerítés másik oldalára. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, ahogy hátam a kemény földnek csapódott, de a kezemben lüktető fájdalom sokkal erősebb volt.

- Jól vagy? -hallottam meg Kassy suttogását, ahogy közelebb mászott hozzám.

- Igen, de a kezem nagyon fáj - nyöszörögtem. -Valamibe beletenyereltem.

- Mutasd - utasított Kassy, majd erőteljesen a hátam alá nyomta a kezét és ülő helyzetbe támogatott.

Remegve felé nyújtottam a kezem és kis híján elájultam, amikor megláttam a jó öt centis üvegdarabot, ami mélyen befúródott a bőröm alá.

- Szedd ki! - utasítottam barátnőmet és egy apró, de annál fájdalmasabb sikítással konstantáltam, hogy kérdés nélkül teljesítette az utasításom, majd egy rakás zsebkendővel körbetekerte a sebet. A hevenyészett kötés azonnal átázott, de azért jobb volt a semminél.

Amíg Kassy a kezemmel foglalatoskodott, addig én körülnéztem a kerítés ezen az oldalán.

- Nem igaz! Kassy azt nézd! - ragadtam meg váratlanul barátnőm kezét, mire ő ijedten felkapta a fejét.

- Mi van? Ki az? - kulcsolta át a csuklóm, majd szemével követte az ujjam irányát.

- Az az ő kocsijuk, igaz? - suttogtam, mire Kassy kábultan bólintott. - Biztos?

- Tuti, ezer közül is felismerném.

- Az jó, mert én is - vigyorodtam el. - Na, gyerünk!

Feltápászkodtam, majd ép kezemet Kassy vállára téve a kocsi felé toltam, majd mikor odaértünk ujjam hegyével óvatosan megérintettem a fekete terepjárót és lélegzet visszafojtva vártam, de nem történt semmi. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és Kassy is megeresztett egy halk 'húhát' , mikor nem hangzott fel a riasztó éles hangja. Vigyorogva összepacsiztunk, de a mosoly egy másodperc alatt lefagyott az arcomról, amint erősödő kiabálás és sikoltozás ütötte meg a fülemet. Ez pedig egyet jelentett. Vége a koncertnek és a srácok pillanatokon belül itt lesznek.

- Nyomás! - sziszegte a fülembe Kassy és lökdösni kezdett, egyenesen az autó felé.

- Kassidy! - kiabáltam pánikba esve.

- Igyekezz! - taszított előre, én pedig automatikusan kinyitottam a kocsiajtót és bevágódtam hátra. Kassy is betuszkolta magát mellém és egymást átölelve bújtunk a felhalmozott ruhák és bőröndök mögé.

1. Perfectly Imperfect

 Sziasztok! Hát, itt lennénk az első résszel. Mindkettőnket ismerhettek már több blogról is, például a dreamwithhazza vagy a whenishouldhavekissedyou, most pedig belefogtunk egy közösbe. Reméljük tetszeni fog! :)
A részről annyit, hogy kellett gondolkozni, mit is írjunk. :D  Azt szeretnénk kérni, hogyha tetszik, írjatok nekünk egy kommentet, így eldönthetjük folytassuk-e!  Minimum 4 komment után jön a következő, de nem fogunk megharagudni, ha többet is kapunk! :D  Jó olvasást!

Kassidy

- Nem tudom elhinni – suttogta Dess izgalomtól csillogó szemeit lehunyva.
Mellkasa egyeletlenül emelkedett és süllyedt, ahogy remegő ajkakkal kapkodott levegő után. Feldobtam a kapucnimat a fejemre majd a súlyos bőröndöt átemelve a küszöbön kimerült mosolyt küldtem a lány felé. Az az érzésem támadt, hogy valamit itthon hagyok.  Megráztam a fejemet majd óvatosan ráfordítottam a kulcsot a zárra és amilyen halkan csak tudtam elindultam a ház előtt várakozó taxi felé.
- Gyere már Dess! – sziszegtem fejemet hátra kapva. A lány még mindig gondolataiba merülve, karjait maga köré fonva – mintha valami skizofrén táncmozdulatot gyakorolna – vágyakozva meredt a semmibe.
- Egy pillanat – szóltam be a lehúzott ablakon majd sarkon fordultam és a csuklójánál fogva az autóhoz rángattam Dess-t és betuszkoltam az ajtón.
Még egyszer utoljára felpillantottam a házunkra. Hófehér vakolata bántóan hatott az éjszakában. Sötét ablakai arra következtettek, hogy mindenki az igazak álmát alussza. Nagyot sóhajtva bedobtam a bőröndöket a csomagtartóba, majd lecsaptam a tetejét és az ajtó felé vettem az irányt. Hirtelen halvány fény szűrődött ki az ajtó és a küszöb közti réseken. A szívem a torkomba ugrott és kivert a víz. Ne, csak ezt ne, gondoltam, ennyit a szökési tervünkről.
- Kassy! – hallottam Dess kétségbeesett hangját, fájdalmas szorítást éreztem a csuklómon és egy erőteljes rántás után a testem a kemény bőrülésnek csapódott. Dess megragadta a kilincset majd hisztérikusan előre kiabálva a sofőrnek a fejéhez kapott:
- INDÍTSON!
 

~*~

A hold bevilágított a taxi párás ablakain. A reptérre vezető úton unalmamban kivehetetlen mintákat rajzoltam az üvegre. Végtelenségnek tűnő idő után végre megérkeztünk. A kocsi lassan fékezett majd teljesen megállt az áttetsző forgó ajtók előtt. Amíg én a bőröndök előszedésével szenvedtem Dess kifizette a taxisnak az út árát. Óvatosan csuktam vissza a csomagtartó tetejét, vigyázva nehogy megint zajt csapjak. A férfi hanyagul odaintett nekünk, majd jó utat kívánva elhajtott. Mély levegőt vettem, majd szaggatottan kifújva azt a vállamra dobtam a sporttáskámat.
- Megvannak a jegyek? – fordult hátra Dess már előre félve a választól.
- Úgy volt, hogy nálad vannak… - a hangom megbicsaklott és igyekeztem nem elhányni magam az idegességtől. Jól tudtam, nem azért szerveztük hetekig az egész akciót, hogy most néhány pillanat alatt odavesszen az egész. A jegyek miatt, amiknek Dess-nél kellene lenniük!
- Kassy ne idegesíts – ajkát harapdálva ökölbe szorította a kezét.
- A Londonba tartó járatra megkezdhetik a beszállást az 5-ös terminálnál – búgott fel egy gépies női hang bemondókból. Kétségbeesetten néztünk össze. Mindössze néhány percünk maradt, barátnőm ajkát beharapva idegesen kapkodott minden lehetséges helyet átkutatva. 
- Mi lesz már? – sziszegtem ujjaimmal a combomon dobolva.
Dess rám vigyorgott, majd előrántotta a zsebéből a jegyeket és az arcom alá dugta. – Mehetünk.
- Ezek lejárt akció kártyák a ’ Don’t call me chicken ’- be – olvastam fel, összehunyorított szemekkel próbálva kivenni a dőlt betűkkel szedett szöveget. A felirat mellett egy hatalmasra kitágult szemű boci hátán ugráló, csirke jelmezbe öltözött, sörhasas, tokás fickó állt. Elfintorodtam a látványra majd a kuka felé indultam.
- Ne, az még kell! – vetődött utánam Dess, kikapta a kezemből a kártyákat és a mellkasához szorította. – Meg ne próbáld még egyszer kidobni!
- De ezzel nem jutunk át a kapun! – csattantam fel idegesen a hajamba túrva.
- Hát nem – rázta a fejét, a lapokat észrevétlennek szánt mozdulattal a farzsebébe csúsztatva.
- Gyere - megragadtam a bőröndöt és magam után vonszoltam a terminálba. Felrángattam a táskát egy székre, széthúztam a cipzárt és keresni kezdtem a jegyet. Feltúrtam az egész bőröndöt, majd diadalmas vigyorral előrántottam az egyik összehajtogatott farmerom zsebéből.
- Na, igyekezzünk! - csapott Dess a karomra, majd kikapta a jegyét a kezemből és a beszállókapu felé iramodott.
Gyorsan visszatuszkoltam a feltúrt ruhákat a táskába és Dess után rohantam. Az utolsó pillanatban értünk oda, épp csak sikerült átjutnunk a kapun. Hatalmas kő esett le a szívemről, ahogy vigyorogva összenéztünk Desiree-vel és ebben a pillanatban azt éreztem, bármi sikerülhet.

~*~

A repülőút viszonylag csendben és eseménytelenül telt, leszámítva a felszállást amikor Dess és én teljes idegsokkot kapva szorongattuk egymás kezét. Ahogy a felhők között repültünk, egyszerre éreztem izgatottságot és félelmet.Túl sok volt a buktató. Nem volt kedvem beszélgetni és ezzel Desiree is így lehetett, mert rápillantva észrevettem a füléből kilógó headset-et. Én is előszedtem a sajátomat, nagyot sóhajtva hátradőltem az ülésen és lehunytam a szemem. A kimerültség és izgalom miatt valószínűleg elaludhattam, mert arra ébredtem, hogy az egyik stewardess közli, hogy pár perc múlva megérkezünk. Álmosan fészkelődni kezdtem és felráztam Dess-t, akit a vállamra borulva nyomott el az álom. Néhány perc múlva a gép tényleg ereszkedni kezdett, majd egy apró rándulás jelezte, hogy a kerekek talajt fogtak.
Lebotorkáltunk a gépről és elindultunk megkeresni a csomagjainkat. Csak amikor újra a kezünkben szorongattuk a táskákat, akkor jöttem rá egy fontos dologra. A tökéletesen eltervezett kis akciónkba nem kalkuláltuk bele, mihez kezdünk az érkezés után.
Szóval sikerült. Itt vagyunk Londonban. Ajkamat harapdálva Desiree-re pillantottam és akkor valahogy rájöttem, hogy neki is most jut el a  tudatáig pontosan mekkora gázban is vagyunk. Barátnőm bátorítóan rám mosolygott majd megragadta a karomat és egy sarkon várakozó taxi felé húzott.
Nagyjából fél óra alatt sikerült elmagyaráznunk a sofőrnek – aki a beszélgetés végére teljesen kiakadt - az úti célt. A baj csak az volt, hogy mi sem tudtuk igazán, mit is akarunk kezdeni magunkkal. Újabb fél óra telt el. Egy ideig megigézve bámultam az elmosódott épületeket, plázákat, gyors éttermeket és a nagy piros buszokat, amikről annyiszor álmodtam, annyiszor elképzeltem milyen lesz, majd London fényei egyszer csak szakadozni kezdtek és koszos, romos épületek jelentek meg a helyükön. Az üvegre tapadva néztem, ahogy lassan magunk mögött hagyjuk Londont. Dess szemöldökét felvonva fordult felém, mire bizonytalanul vállat vontam. Hová megyünk? – töprengtem. A válasz alig 3 percen belül megérkezett. A kocsi lassan döcögve megállt, fizettünk a sofőrnek és kiszálltunk a csomagjainkkal együtt. 

- Basszus! – sikított fel Dess a bokáig érő sárban és szemétben toporzékolva.
Megfordultam, hogy közöljem a férfival, valahogy rohadtul nem hasonlít ez a hely egy szállodára és, hogy valamit nagyon félrehallott. De mire odakaptam a fejem már csak a távolodó fényszórók látszottak.
- Remek – ejtettem le a nehéz csomagokat, majd gyorsan vissza is vettem őket, ugyanis süllyedésnek indultak a mocsárszerű földön.
- Kassy, ez nem London - suttogta Desiree alig hallhatóan.
- Nem mondod? – csattantam fel ingerülten.
- Ne kiabálj! – üvöltötte hirtelen idegesítően közel hajolva az arcomhoz. – Én is fáradt vagyok, oké? Ha nem tűnt volna fel, nem csak téged dobtak ki. Éhes vagyok és fázom. Úgyhogy fogd be és csináljunk valamit!
- Ha nem tűnt volna fel, azon vagyok. Úgyhogy maradj csendben és ne hisztérikázz! – utánoztam gúnyosan a hanghordozását, majd átvetettem a sporttáskámat a vállamon, sarkon fordultam és elindultam arra, ahol Londont sejtettem. Ekkor bántóan éles csattanás, törte meg az éjszakai csendet, ahogy egy részeg férfi előtántorgott a roskatag bérházak és használaton kívüli üzemek rengetegéből és földhöz vágta a kezében tartott üveget. Hallottam Desiree sietős lépteit a hátam mögül, ahogy rémülten fut utánam.
- Tudod merre mész? – lépett mellém Dess mélyeket lélegezve.
- Persze – hazudtam.
Klassz. Itt vagyunk valahol a semmi közepén, London legkülső részén, egy erősen lepukkant és valószínűleg hajléktalanokkal teli helyen. Tök egyedül. A sötétben és azt hiszem… teljesen eltévedtünk.